Kicsit megfogyva, de törve nem!

Újabb forduló került lebonyolításra az U14-es korosztályban. Ezúttal a Balaton nyugati partján fekvő Keszthely volt a vendéglátó egyesület. Igen kőkemény mérkőzések vártak az amúgy sem, nagy létszámú csapatunkra. A csoport két legerősebb csapata várt ránk, méghozzá a PSN ZRT Pécsi Sportiskola, és a Komló Sport KC csapatai. Első mérkőzésünket a pécsi csapat ellen vívtuk meg, ahol már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a PSN ZRT csapata. Mondhatjuk hogy megijedve, bátortalanul kézilabdáztunk az ellenféllel szemben, aminek a végén nagyarányú vereséget szenvedtük a Pécs csapatától. Ezúton is gratulálunk a pécsi csapatnak!

 

MK Pelikán-Siklós KC - PSN ZRT Pécsi Sportiskola 11-40 (5-19)

FU14 V. csoport (Baranya, Somogy, Zala) 

Csokonai ÁMK Keszthely 50 néző

Játékvezetők: Gréczi Gergő, Prédl Enikő

Versenybíró: Nagy Attila István

Siklós: Bachmann (K) - Katona, Farkas M., Bogár, Sznopek, Tóth, Kovács, Dalmi

Vezetőedző: Balaskó László

Pécs: Pintér, Lépold (K) - Szommer, Gerner, Mester, Erdősi, Barlai, Fabon, Winkler, Kecskés, Nyuschal, Kakas, Márton

Vezetőedző: Kovács Gábor János

Edző: Kovács Jenő

 

A második mérkőzésünk sem ígérkezett könnyebnek, a Baranya Vármegyei bányászváros csapata ellen kellett megmérkőznünk, ahol sajnos kijelenthető, hogy ismét nem a mi csapatunk számított az esélyesebb csapatnak. Ezen a mérkőzésen is, akár csak az előzőn, kissé megijedve, hitehagyottan játszottunk, és sajnos ezt a komlói csapat is felismerte, és kíméletlenül meg is büntette, amelynek eredményeként egy nagyobb arányú vereséget szenvedtünk a fordulóban rendezett második mérkőzésünkön is. Természetesen a Komló csapatának gratulálunk a győzelemhez! Nekünk meg nincs más dolgunk, mint felemelni a fejünket és menni tovább!

 

MK Pelikán-Siklós KC - Komló Sport KC 13-34 (7-20)

FU14 V. csoport (Baranya, Somogy, Zala) 

Csokonai ÁMK Keszthely 50 néző

Játékvezetők: Koltai Dániel, Prédl Enikő

Versenybíró: Nagy Attila István

Siklós: Bachmann (K) - Katona, Farkas M., Bogár, Sznopek, Tóth, Kovács, Dalmi

Vezetőedző: Balaskó László

Komló: Bíró, Ditrich (K) - Kárpáti, Gyenes, Stenger, Czéder, Kincses, Szabó M., Kovács, Kuklis, Szabó G., Gregori, Pálfai

Vezetőedző: Kiss Balázs

Balaskó László vezetőedző értékelése a látottakról: A bajnokság két legerősebbcsapatával mérkőztünk, ez az eredményen is megmutatkozott sajnos. Az edzéseken és a mérkőzések előtt megbeszéltekkel ellentétben úgy éreztem, hogy a játékosaim feltartott kézzel mentek ki a pályára, ismervén az ellenfeleink képességeit. Voltak bíztató momentumaink és lőttünk néhány szép gólt, ezért dicséret illeti a fiúkat, de ez sajnos nem elég ahhoz, hogy megszorongassuk a pécsi és a komlói gárdát. A fizikális különbségeket küzdeniakarással és sok-sok munkával lehet kompenzálni. Dolgozunk tovább keményen az edzéseken azért, hogy ez egyszer sikerüljön.

 

Legfiatalabb korosztályunk is elkezdte a 2023/2024-es kézilabdás szezont. U12-es csapatunk is nagyon készült, és nagyon várta már a megméretettéseket. Sajnos ezt a korosztályunkat sem a nagy játékosállomány jellemzi.  Ebben a korosztályban sem kell részletes statisztikát vezetni a szervezőknek, úgyhogy ebben az osztályban sem tudunk büszkélkedni a pontos góllövőinkkel. Itt is minden játéknap, kettő mérkőzés vár minden résztvevő csapatra, és így volt ez most is.

Igaz 8 fővel tudtunk csak elutazni Komlóra, de elmondhatjuk hogy a gyerekeknek ez sem szegte kedvét, ugyanis jó hangulatban telt el a két mérkőzés, és a mérkőzések közti pihenő idő is. 

Első mérkőzésünket a Hosszúhetény csapatával vívtuk meg, akikről elmondható hogy hasonló képességű csapatról mint a mienk. Az első félidei ereményt is bizonyítja a hasonló erősség és a képesség, ugyanis mindössze 1 gólos hátránnyal mentünk pihenőre. Sajnos a második félidőben egyre jobban érezhető volt hogy kevesen vagyunk, mivel fokozatosan kezdtünk elfáradni, és így a vendég csapat folyamatosan tudtat is növelni előnyét, aminek a végére egy több gólós vereséget szenvedett legfiatalabb korosztályunk. Ezúton is gratulálunk a Hosszúheténynek!

MK Pelikán-Siklós KC - Hosszúhetényi Sport KFT 7-15 (6-7)

FU12 IV. csoport (Baranya, Bács)

Sportközpont, Komló 50 néző

Játékvezetők: Nagy-Iván Csaba, Vincze Máté

Versenybíró: Németh Norbert

Siklós: Szomor (K) - Kovács, Balogh, Kiss, Matusz, Cséplő, Perzsa

Vezetőedző: Gajnok Liliána

Hosszúhetény: Bertus Benedek, Gyöngyösi (K) - Varga, Dömös, Török, Osztertág, Bertus Botond, Osztrogonácz, Vicze, Takó

Vezetőedző: Szőrfi Gábor

Edző: Tasnádi László

 

Második mérkőzésünkön a Kecel 2-es számú csapatával mérkőztünk meg. Ezen a mérkőzésen sajnos még eléggé érződött a fiúkon az első meccsből eredő fáradtság, és ezt érezte a keceli csapat is, mivel már az eslős félidőre egy 5 gólos előnyt dolgoztak ki, amit a mérkőzés második felében is végig tudtak tartani, sőt sajnos még jócskán növelni is tudták azt, így ezt a mérkőzést egy nagyobb arányú verességel zártuk. Természetesen itt sem maradhat el a vendég csapat irányába a gratuláció, de srácaink is minden dicséretet, és gratulációt megérdemelnek, mivel becsülettel, tisztességgel, és bátor helytállással küzdötték végig ezt a kettő darab mérkőzést az elmúlt vasárnap!

MK Pelikán-Siklós KC - Kecel II. 7-20 (4-9)

FU12 IV. csoport (Baranya, Bács)

Sportközpont, Komló 50 néző

Játékvezetők: Nagy-Iván Csaba, Vincze Máté

Versenybíró: Németh Norbert

Siklós: Szomor (K) - Kovács, Balogh, Kiss, Matusz, Cséplő, Perzsa

Vezetőedző: Gajnok Liliána

Kecel: Horváth K. (K) - Weiszhaupt, Pohankovics, Kukel, Horváth O., Kádár, Jeszenszki, Barna

Vezetőedző: Szabó Tamás

Gajnok Liliána vezetőedző értékelése a látottak alapján: 1. meccs: Sajnos betegség és egyéb elfoglaltságok miatt eléggé megfogyatkozvatudtunk kiállni ezen a fordulón. Az első mérkőzésen egy hasonló kaliberű ellenféllel volt dolgunk. Jól kezdtük a mérkőzést, lendületesen, kreatívan játszottunk, a csapat minden tagja hozzátett egy kicsit a játékunkhoz, aminek nagyon örültem. Sajnos a cserejátékosok hiánya miatt, a mérkőzés végére elfáradtunk, így ellenfelünk több góllal el tudott lépni, és magabiztos győzelmet aratott.

2. meccs: A második mérkőzésen is voltak jó megmozdulásaink, de összeségében kissé hitetlenül kézilabdáztunk, amit kihasználva, ellenfelünk nagyarányú győzelmet aratott felettünk.

 

Hajrá Siklós!