Megvan az első!

Szombaton este felnőtt csapatunk első hazai mérkőzését vívta a 2023/2024-es szezonban. Az ellenfél a Nagyatádi RKC SE csapata volt. Sejteni lehetett hogy jó hangulatú, pörgős, kiélezett meccsre számíthatnak a kilátogató nézők. Borbándi István legénysége a Hőgyész elleni vereség után, itthon szerette volna bizonyítani hogy igenis van helyünk ebben az osztályban! Nagy örömünkre szép számú nézősereg látogatott ki a mérkőzésre, akiknek ezúton is köszönjük hogy részt vettek a mérkőzésen, és szurkolásukkal segítették a fiúkat.

A mérkőzés hazai találattal kezdődött, és ezt követően fej-fej mellett haladtak a csapatok, viszont a 8. percben a vendég csapat egy üres kapus találattal átvette a vezetést, és ettől kezdve az első félidőben a döntetlen eredményen kívül folyamatosan a Nagyatád csapata vezetett hol egy, hol kettő gólos előnnyel. Az első félidőt a sok labda eladás jellemezte a legjobban. Mindkét csapatnak sok volt az eladott labdája, viszont a Nagyatád javára billentette az eredményt a jobb kapus teljesítmény tényező. Fél perccel az első félidő vége előtt támadhattunk a félidei döntetlen eredményért, de Temesvári pontatlan lövése után, a vendég csapat egy gyors kontrát követően a hazai kapuba lőtt, és így kialakult a félidei eredmény (16-18). A második félidő első találatára közel 2 percet kellett várnia a nézőknek, amikor a hazai csapat játékosa Kovács Roland talált a vendég kapuba. Ezek után továbbra is váltakozva estek a gólok, majd 6 perc után vissza vette a hazai csapat a vezetést. Ezt követően a vendég csapat időt is kért, ami úgy nézett ki, hogy segített a vendég alakulatnak, ugyanis a 41. percben 3 gólra elépett ismét a vendég gárda. A 42. perctől a hazai kapuban Dencs Balázs kezdett el szenzációs teljesítményt produkálni, aminek meg is lett az eredménye. A 45. percben 1 gólra zárkozótt a hazai csapat, és az 50. percig ismét felváltva estek a találatok. Az 50. perctől egy jó 4 perces gólcsend ütötte fel a fejét. A vendégek játékosának sikerült ezt a gólcsendet megtörnie, és ismét 2 gólra vezetett a Nagyatád csapata, de sikerült gyorsan válaszolnunk. Dencs Balázs bravúr védéseinek köszönhetően, és a vendégek technikai hibáinak segítségével az 57. percben jött az újabb dráma, amikor is Illés Dávid góljával átvettük a vezetést! Majd az 59. percben Sztárai gólja eldöntötte a találkozót, ugyanis 1 perccel a mérkőzés vége előtt 2 gólra elléptünk az ellenfelünktől. Ezt követően még 1-1 gól esett, de az eredményen mintsem változtatott. Így a Siklós csapata, egy roppant kiélezett, és változatos mérkőzésen hódította el a győzelmet! (30-28)

Borbándi István vezetőedző: Győztünk! A célt amit megfogalmaztunk erre a hétvégére teljesítettük. Az első félidőben sok labdát szereztünk, de sajnos sok technikai hibát is vétettünk. A kapus teljesítmény is gyenge volt. A második félidőben is fej-fej melletti küzdelem folyt a pályán. Az utolsó 6 percet állóképességben jobban bírtuk, türelmesek voltunk és a kapuban is sokat hozzá tettek a győzelemért. Gratulálok a csapatnak, meghúztuk magunknak az alapot, most már építkeznünk kell.

 

MK Pelikán-Siklós KC - Nagyatádi RKC SE 30-28 (16-18)

NB II Férfi Felnőtt- E csoport 2. forduló 110 néző

Játékvezetők: Kovacsik Gábor, Polgár Csaba

Versenybíró: Maros Luca

Siklós: Dencs (K) - Sztárai 8, Krizmanics 2, Virág 1, Temesvári 5, Batta 2, Katona 1, Ferenczi, Kovács 7, Fekete, Szakács, Dávid, Illés 4

Vezetőedző: Borbándi István

Technikai vezető: Balog Zoltán

Nagyatád: Karsai, Buzás (K) - Bazsó 10, Horváth, Brezovszky 8,  Dömötör, Faragó 4, Bojtor, Tóth, Kovács 3, Kanyar, Falusi 3, Radák

Vezetőedző: Madarász Péter

Kiállítások: 10p illetve 6p

Hétméteresek: 6/5 illetve 2/2

Az eredmény alakulása: 5p: 4-3

                                      15p: 9-10

                                      25p: 13-16

                                     30p: 16-18

                                     45p: 23-25 

                                     55p: 27-27

                                     60p: 30-28

 

Hajrá Siklós!